Dublin - a főváros. A Szentháromságról elnevezett egyetemet I. Erzsébet királynő alapította egy Ágoston-rendi kolostor helyén (1592). Az eredetileg protestáns egyetemre csak 1970 óta járnak katolikusok. Híres diákjai közt volt Oliver Goldsmith…
Edam város a hollandiai Noord-Holland tartományában. Nevét az IJe nevű kis folyó gátján 1230 körül épült első település nevéből, IJedam-ból származtatják. A település a szükségből épített kis gátnak köszönheti fellendülését, ugyanis az itt…
Dublin - a főváros. Hét évszázadon át Dublin vára az angol uralom szimbóluma volt. Az angol-normann erődöt a 13.században építették. Az eredeti szerkezetből csak a Record torony (1258), valamint a Lőportorony bütüje maradt meg. Egy 1684-es tűzvész…
Az első karmelita templom Lecce falain kívül épült, közel a San Biagio kapuhoz. Az 1540 - 1550 között pusztító földrengésben ez a templom is elpusztult. Ezek után költöztek be a karmeliták…
Skócia történelmi fővárosa Középkori óváros, a királyi vár, katedrális, séta a vár alatt. Nagyon kevés egy fél nap! Sajátságos hangulatú, gyönyörű város. Jól működő szállás a reptér mellett, 2 éjszakára…
Ez volt az egyik elsődleges úti célunk, ami miatt Lengyelországba jöttünk. A homokkő képződmények egyébként egészen a cseh-német határtól (Szász-Svájc - Cseh Svájc) egészen eddig terjed, kisebb megszakításokkal. Ezen a részen is vannak olyan szabadon látogatható…
Tenerife, vagyis ahogy a németek mondják Teneriffa (ezentúl így is írom, mert jobban tetszik) egy nagyon érdekes vulkanikus eredetű sziget egzotikus növényekkel, bizarr tájjal és alvó vulkánokkal. Ezért csendben, lábujjhegyen közlekedtünk…
Balatoni átkelést biztosító római erődítmény, hajdani Festetich-birtok, lovarda (itt volt a híres fenéki Festetich ménes), itt született Szendrey Júlia. A területnek komoly történelme van. A középkori Fenék falu a Sármellékre vezető út mellett terült el…
Sziasztok, Gábor vagyok! Úgy látszik, mostanában csak Budapest eddig be nem mutatott turisztikai helyinek ismertetésére van időm, sajnos ebben is csak lassan tudok haladni. A bazilika tényleges turisztikai célpont, egyrészt az igen jó elhelyezkedése…
Volt szerencsém a közelmúltban egy 8 napos osztrák-német-svájci utat szervezni magamnak. Sajnos most a feleségem nem tudott velem jönni, így egyedül mentem. Az első szállás (mint az összes többi is) Németországban volt, így oda felé nem sok helyet tudtam beiktatni…
A vár keletkezésének ideje ismeretlen, de feltehetőleg a tatárjárás, tehát 1241-42. után épült mint királyi vár. Királyi vár 1370-ben is, amikor Ákos bán a várnagya, és…
Bármely irányból közelítjük meg Sümeget, szemünkbe tűnik a várhegy tetején a festői szépségű vár, mely mintegy királyi korona ékeskedik a város felett. S a hegy tövében ott ragyog szürkésfehér színű falával, barokkos toronysisakjával a ferences templom…
Az ókori olümpiai játékok az ókori Görögországban pánhellén játékok legfontosabbika, atlétikai és vallási ünnep volt Zeusz tiszteletére az éliszi Olümpiában. A történeti források szerint a játékokat i. e. 776 és 393 között négyévente tartották, összesen 292-t…
A valaha királyi rezidenciaként működő monumentális parkban 15000 Fontért vásárolhattunk volna éves golfbérletet, de ehhez nem volt kedvünk. Inkább körbejártunk egy kicsit, megtekintve az óriásira nőtt növényzetet, az impozáns kastélyt és a hozzá tartozó botanikus kertet…
Sziasztok, Gábor vagyok! Svájc felé menet két éjszakát a városban töltöttünk, napközben a Schlosspark Nymphenburgot (lásd OTT) és a Botanischer Gartent (lásd OTT) néztük meg, csak mindkét nap kora este mentünk be a városba. Tetszett is meg nem is…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ez a hely valahogy eddig mindig elkerült (vagy én kerültem el?), de most végre útba tudtam ejteni. Sajnos az idő nem volt nagyon jó, mire ide értem, szépen beborult. Már az elején akadályba ütköztem, mert bár ez…
Sziasztok, Gábor vagyok! Talán az eddigi legnehezebb feladatom előtt állok, amikor erről a helyről kell beszámolót írnom. Aki nem látta még ezt, az el sem tudja képzelni, hogy mi minden van itt és mekkora területen. Valószínűleg egy inkább…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Baldácsy kastély megtekintése után beugrottunk Esztergomba, kihasználva a jó időt, megnézni a Bazilikát. A hivatalos neve eléggé hosszú: Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház. Miután többször…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most jöjjön egy kastély. Ahogy jöttem lefelé a kötélpályán a Schöckl nevű hegyről, a távolban megpillantottam egy igen szép és hatalmas kastélyt. Amikor leértem, megnéztem a térképen, hogy hol is található. Mivel nem…
Az Oštećen most Antenal nevű bejelölésünkkor már írtuk, hogy közzé fogunk tenni még egy útépítészeti-csodát , hát ez az. Már akkor elmosolyodtunk, amikor a Bakar-dio táblát megláttuk, mondván: -Na ezt jól elírták, Bacardi helyett. :-) De aztán odaértünk a kereszteződéshez…
Ha minden igaz, ez a legnagyobb város Prince Edward- szigeten…
Mint azt már a Kuredu Island bejelölésünkkor említettük, a sziget több részre van osztva és a különböző felszereltségű villáknak, bungalóknak megvan a maga étterme, elkerülendően a tömeget az étkezéskor. A koamas és bonthi restaurant is…
Ez itt Edinburgh kikötője. Ide egy kis átemelőn keresztül lehet bejutni. A királyi család régi jachtja, a Britannia itt horgonyzik, és múzeumként működik…